Loading...
Itt vagy most:  Home  >  Bélyegvilág  >  Current Article

A legendás Kék Mauríciusz eladása

Szerző   /  2015-09-06  /  No Comments

    Print       Email

Egy nagyértékű bélyegritkaság eladása a bélyeggyűjtő társadalom berkeiben kiemelkedő esemény. Egy ilyen árverést tekinthetünk meg az alábbi videó segítségével. Azoknak, akik nem voltak ott, elmondjuk, hogy bélyeggyűjtő világ egyik legendás ritkasága a “Post office” tévnyomatú kék Mauríciusz, melynek egyik példányát 2011-ben árverezték el az angol Spink aukciós ház szervezésében.

A képen látható világritkaság egyik ismert példánya kelt el.

A képen látható világritkaság egyik ismert példánya kelt el.

A bélyeg ritkaság végül, nettó 900 ezer, aukciós jutalékkal együtt több, mint egymillió fontért, azaz mintegy 450 millió forintért kelt el. Az aukció során a licitálók és a boldog nyertes inkognitóban maradtak, így a felvételen ők nem láthatók, de a felvételből úgy látszik, hogy nem személyesen, hanem telefonon vettek részt az árverésen. Így is gratulálunk az új tulajdonosnak és kicsit irigykedünk is rá.

Érdekes végig követni az árverés menetét, mely 280 ezer fontos kikiáltási árról indult, és kezdetben 20 ezres lépcsőkkel licitálgattak a résztvevők. Ez utána felpörgött 50, majd néha 100 ezres licit emelésekre is, amikor már jól kivehető, hogy csak két licitáló maradt versenyben.

Kiváncsiak vagyunk, hogy vajon kik lehet ők, illetve végül melyikük lett a boldog és büszke győztes? Talán Kim Dzsongun? Vagy Vlagyimir Putyin? Esetleg James Bond?

Ki tudja?

Addig is, íme a videó:

    Print       Email

Esetleg ezek is tetszenek...

Lili és Lali – FINA 2017 bélyeg

Elolvasom a cikket →