A manapság készült bélyegek precíz ipari robotok termékei – néhány kivételtől eltekintve tökéletesek, egyformák. A régi bélyegek varázsát a korabeli téma és rajzolat mellett a nyomdatechnika kezdetlegességéből fakadó tökéletlenség és egyediség adja meg. A régi bélyegek egyediségét a nyomtatás színeinek és pozícionálásak pontatlansága, a nyomólemez egyedi apró eltérései, kopása és sérülései, a nyomópapír tökéletlensége valamint a fogazás elcsúszása eredményezi. Könnyű rákattanni ezek változatainak gyűjtésére. A XIX. század végén kiadott bélyegek esetén nem is kell nagy értékű bélyegeket összevásárolni, hogy az ember kialakítson egy speciálgyűjteményt egy adott kiadás nyomdatechnikai hibái alapján.
Ez az 1895-ben kiadott mexikói bélyeg (Scott #247) elvileg 12-es fogazata bizony kezdetleges és mosolyra fakaszt. Emellett egy jelentős elfogazásból fakadóan a két egymás alatti, sőt még egy picit a két egymás melletti bélyegek össze is csúsztak – ezek a hibák tették különlegessé ezt az 5 centavo névértékű bélyeget.
