Loading...
Itt vagy most:  Home  >  Bélyegvilág  >  Current Article

Yousuf Karsh, "a" portréfotós

Szerző   /  2011-02-20  /  1 Comment

Amikor a nemzetközi „Ki kicsodá”-ban megjelent a XX. század száz legmeghatározóbb személyiségének listája, a tisztes névsorban egyetlen fotós neve szerepelt: Yousuf Karsh-é. Mellesleg a száz híresség közül Karsh ötvenegyet le is fényképezett…

    Print       Email
Yousuf Karsh blokk, UK

Yousuf Karsh blokk, UK

Amikor a nemzetközi „Ki kicsodá”-ban megjelent a XX. század száz legmeghatározóbb személyiségének listája, a tisztes névsorban egyetlen fotós neve szerepelt: Yousuf Karsh-é. Mellesleg a száz híresség közül Karsh ötvenegyet le is fényképezett, s végül maga is olyan híres lett, mint a neki modellt álló nevezetes személyiségek.

A 2002-ben, Bostonban, 93 éves korában bekövetkezett halála óta annyi dicshimnuszt zengtek Karsh-ról, hogy az ember hajlamos lenne a valaha élt legnagyobb fotósnak tekinteni. Rembrandthoz és Caravaggióhoz hasonlították, s portréit kétségbevonhatatlanul festői kvalitások jellemzik. Karsh a megvilágítás vitathatatlan mestere volt, s monumentális stílusa a festőművészekével vetekszik

Karsh, mint egy alkimista, nemessé varázsolta a hétköznapit, és képes volt megragadni alanyainak „azt az alapvető vonását, amely naggyá tette őket”. Nem mintha tudta volna, hogyan működik ez a folyamat, s amikor e varázslat titkáról kérdezték, csak annyit mondott: „Nem fogok oknyomozást folytatni”.

JFK by Jousuf Karsh

JFK by Jousuf Karsh

Yousuf Karsh 1908-ban született a török uralom alatt lévő Örményországban. Családja túlélte az 1915-ös vérengzéseket, és 1922-ben Szíriába menekült. Karsh néhány hónappal később érkezett meg új hazájába, Kanadába. Fotósinas éveit nagybátyja, George Nakash mellett töltötte a québeci Sherbrooke-ban, majd Amerikába, Bostonba költözött, ahol újdonsült tudását örmény fotós társa, John Garo műtermében kamatoztatta. 1930-ban visszatért Kanadába, s nem sokkal később saját műtermet nyitott Ottawában. Mintegy hatvan évig élt a fővárosban, így most már mindörökre „az ottawai Karsh”-ként marad meg az emlékezetünkben.

Yousuf Karsh kezdetben színházi fotózással foglalkozott, s ez a közeg volt az, amely reflektoraival és drámai fényhatásaival segítette abban, hogy kifejlessze páratlan technikáját. Amikor később áttért a portréfényképezésre, tudta, hogyan világítsa alanyait a lehető legelőnyösebben, hogyan emelje ki a modellek arcvonásait, hogyan fokozhatja a fényekkel a drámai hatást, s ekkor alakította ki azt a monumentális stílust, amely a védjegyévé vált.

Karsh esetenként kellékeket is használt a megfelelő, vagyis utánozhatatlanul egyedi és felejthetetlen hatás kedvéért: George Bernard Shaw portréjához láncon függő szemüveget, Andy Warholéhoz ecsetet; a költőkéhez könyvet, a művészekéhez festményeket és szobrokat. És cigarettafüstöt minden mennyiségben: ma már nem túl korrekt ilyet mondani, de szexivé tette a dohányzást (lásd Humphrey Bogart, Joan Crawford, Noel Coward és sok más híresség portréját). S ne feledjük az oly sokszor hangsúlyos kezeket, Kennedyét, Einsteinét, Muhammad Aliét…

II. Erzsébet by Yousuf Karsh

II. Erzsébet by Yousuf Karsh

S nehogy valaki azt higgye, hogy Karsh csak műtermi fotókat készített – korai munkái arról tanúskodnak, hogy a riportfotóban is tökéletesen otthon volt. Elsősorban korai reklámfotóira, az 1950-es években gyári munkásokról készült portfoliójára, illetve a Maclean’s magazinban megjelent, kanadai témájú fotóesszéire gondolok. Kedvenc képeim közé tartozik a „Calgaryi tülekedés”, mely porfelhőben ábrázolja egy rodeó lovasait és lovait, vagy a döbbenetes erejű „Hordár a Union állomáson” című fotó, a sejtelmesen, oldalról megvilágított, hatalmas oszlopsorral. És szót kell ejtenünk Karsh kivételes humorérzékéről is, ami például a római Szent Péter téren, a robogóján egy fiút szállító papról készített, szellemes fotóján is tetten érhető.

Yousuf Karsh 1924-ben Kanadában kezdte inaséveit, s mire 1992-ben bezárta híres ottawai stúdióját, mintegy 17 ezer portrét készített, köztük a kor számos neves figurájáét. Pápák, császárok, királyok és királynék; művészek színészek, énekesek és írók; Nobel-díjas tudósok, államférfiak, filozófusok és katonák lettek „karsh-olva” az utókor számára. Évtizedeket átívelő munkásságát példázza, hogy tizenegy amerikai elnököt fotózott Franklin D. Roosevelttől utolsó jeles modelljéig, Bill Clintonig.

Nelson Mandela by Yousuf Karsh

Nelson Mandela by Yousuf Karsh

Többen is próbálták  meggyőzni a mestert, hogy térjen vissza a nyugdíjaséletből, és a jelenleg hivatalban lévő George W. Bush portréjával egészítse ki az elnökök történelmi tablóját. A francia Paris Match magazin, amely mindig Karsh munkásságának nagy csodálói közé tartozott, még azt is felajánlotta, hogy Bush elnököt Bostonba utaztatja, ahol Karsh a nyugdíjaséveit töltötte. Úgy gondolták, hogy a mester a háttérből instruálhatná modelljét sőt, akár távirányítással kattinthatná el fényképezőgépét. Bár Karsh számíthatott volna asszisztensére, Jerry Fielderre, aki megbízhatóan megoldotta volna a védjegyének számító világítást, udvariasan elhárította a felajánlott lehetőséget. Ha már nem csinálhatott végig mindent a legapróbb részletig, s nem vehette igénybe régről ismert laboránsa szolgáltatásait (aki az általam valaha látott leginkább lélegzet-elállító kópiákat készítette), Karsh-ot nem érdekelte a dolog. Egyszerűen túl alapos volt.

Yousuf Karsh volt az első fotóművész, aki csatlakozott a magyar származású Tom (László) Blau által 1947-ben alapított, londoni székhelyű Camera Press fotóügynökséghez. Tom Blaut először a Sir Winston Churchillről készült, újszerű portré ragadta meg. A híres modell fényképezésének története legendássá vált. A brit miniszterelnök 1941 decemberében Ottawába látogatott, hogy megszerezze Kanada támogatását a németek ellen vívott háborúhoz. Az ifjú Karsh, akit akkoriban még egyáltalán nem ismertek az ország határain túl, néhány percet kapott, hogy lefotózza Britannia kiválóságát. Churchill türelmét igencsak próbára tette, hogy az ismeretlen fotós lélegzetelállító, mégis elegáns vakmerőséggel kivette a miniszterelnök szájából a védjegynek számító szivart, és egy hamutartóba tette. Karsh az ezt követő pillanatot örökítette meg (mindössze két képkocka készült), s az elkészült portré tökéletesen visszaadta Churchill „bulldog” természetét. A kép, amely a nyomasztó megpróbáltatásokkal dacosan szembenéző brit ellenállás szimbólumává vált, minden idők egyik legnagyobb példányszámban megjelent fotója lett.

Humphrey Bogart by Yousuf Karsh

Humphrey Bogart by Yousuf Karsh

Amikor Tom Blau először írt a fényképésznek, felajánlva, hogy képviseli munkáit a világban, még csak annyit tudott róla, hogy Y. Karsh-nak hívják. Azt sem tudta biztosan, hogy a szárnyait bontogató fotóművész férfi-e vagy nő. Így hát úgy döntött, tévesen, hogy az „Y” nyilván valamilyen női név, talán Yvonne rövidítése lehet. Levelét tehát „Kedves Miss Karsh!” megszólítással kezdte. Kapcsolatuk szerencsére túlélte a bakit, s a két férfi között őszinte barátság alakult ki. Mindketten menekültek voltak: Karsh a törökországi örményellenes pogromok elől, Tom Blau pedig Hitler Németországából menekült el. Még hasonlítottak is egymásra; ezt az időnként hátborzongató hasonlóságot csak fokozta a mindkettőjüket jellemző régimódi, kifinomult előzékenység. Barátságuk egészen Tom Blau 1984-ben bekövetkezett haláláig tartott, azonban Karsh azután is, élete végéig hű maradt a Camera Press ügynökséghez.

Soha nem egy tucatfotót láttunk e korszakalkotó figurákról, hanem „a” portrét, azt a képmást, amely titokzatosan meghatározta, s rendre túlélte őket. Ha az ember felidézi Hemingway, Churchill vagy Humphrey Bogart képét, óhatatlanul egy-egy Karsh-portré jelenik meg lelki szemei előtt.

további képek: http://www.karsh.org/#
Forrás: fotomuveszet.hu

    Print       Email

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Esetleg ezek is tetszenek...

Szovjet ember első a világűrben

Elolvasom a cikket →